Rég elfeledett, fejlett civilizációk nyomai.

 Néhány ős – és ókori vonatkozású megmagyarázhatatlan műemlék, ember alkotta csoda és régészeti lelet egyre több archeológust enged arra következtetni, hogy bizony léteztek rég elfeledett, fejlett civilizációk. Mivel az ókorra vonatkozó feljegyzések többsége megsemmisült a nagy könyvtárak pusztulásával, ezen idők létezéséről és történelméről mindössze néhány, igazi rejtély árulkodik.

25.. Baalbek terasz.

 

Baalbek romjai Libanonban, Damaszkusztól északra, a Bejrut-Homs útvonal és vasút mentén, 1150 méter magasságban találhatók. I. sz. 1. és 2. századában Augustus római császár a már meglevő görög romokon pazar templomokat építtetett, amelyeknek romjait ma az egész világból érkező turisták megcsodálják. Baalbek csodája és titka valójában se nem görög, se nem római eredetű. Amikor a rómaiak előtt a görögök itt templomot építettek és a helységet Héliopolisznak (a Napisten városa) nevezték el, már ők is meglévő romokra építkeztek! Baalbeket Bá’li néven először már i.e. 804-ben említik asszír kéziratokban. – Akárcsak Tiahuanaco, a valódi Baalbek is technikai létesítmény lehetett, egy hatalmas terasz, amely kőtömbökből van összeillesztve. Először egy hatalmas megemelt teraszt hoztak létre, melyre a tulajdonképpeni épületeket emelték. A lejtős terep miatt szükséges volt támfalakat is építeni a plató északi, déli és nyugati oldalán. Ezek a falak nagy kőtömbökből épültek, az alsó szint minden egyes darabjának tömege körülbelül 400 tonna. A nyugati támfalnak, mely az összes közül a legmagasabb, egy második kősora is van, ezek közé építették be a híres „trilithont”; három hatalmas kőtömbből álló sort, melyek mindegyikének tömege eléri az 1000 tonnát. Egy még ennél is nagyobb, negyedik kőtömb „a dél köve” (Hajar el Gouble) vagy „a várandós nő köve” (Hajar el Hibla) felhasználatlanul a közeli kőbányában maradt. A kőtömb mérete: 21,5 m x 4,8 m x 4,2 m. Ha kivonszolnák a kőbányából, a legnagyobb kő lehetne, amit valaha is megmozgattak, nagyobb, mint a híres befejezetlen obeliszk Asszuánban.

24.. Göbekli Tepe régészeti lelőhely.

 

Göbekli Tepe régészeti lelőhely a mai Törökország délkeleti részén. A lelőhelyen végzett feltárások során a romok kiásásakor az emberiség eddig ismert legkorábbi körtemplomait tárták föl. A régészek szénizotópos mérései alapján az építmény mintegy 12 000 éves. A geomágneses vizsgálatok szerint legalább húsz kőgyűrű rejtőzik egymás mellett, látszólagos összevisszaságban a föld alatt. A kőoszlopok gigásziak, a legnagyobbak öt és fél méteresek, súlyuk 15 tonna körül van. A rajtuk levő domborművek állatokat ábrázolnak. Feltűnő, hogy más-más stílusban: vannak köztük egészen elnagyoltak, de finoman megmunkáltak is; jelentésük szimbolikus, akár a bizánci művészet alakjainál.

23.. Az Antiküthérai szerkezet.

 

Az antiküthérai szerkezet egy antik számológép, ami Naprendszerbeli objektumok pozíciójának megállapítására, holdfogyatkozások kijelzésére alkalmas, tetszőleges dátum beállításával. Keletkezése i. e. 205-re tehető, ami kb. 1000 évvel azelőtt volt, hogy hasonló eszközök megjelentek volna a világ más részein. A részletes vizsgálódások eredményeként megtudhattuk, hogy az antiküthérai szerkezet 37 apró fogaskerékből, valamint olyan különleges „differenciálművekből” áll, melyek segítségével még a Hold különleges, nem egyenletes sebességű mozgását és a holdfázisokat is sikerült leképezni. Az első találgatások idején még úgy gondolták, hogy a heliocentrikus világképet ábrázolja, de már elolvasták a „használati útmutatót”, így kiderült, hogy a geocentrikus világkép alapján felépített csillagászati bemutató eszköz volt.

22.. A kőkorszaki alagutak.

 

Skóciától Törökországig, újkőkorszak béli települések százai alatt fedeztek fel kiterjedt földalatti alagúthálózatokat, 360 métertől (Ausztria) 700 méter hosszúságúakig (Németország). A tény, hogy ezek az alagutak 12 000 év távlatában fennmaradtak, az építők szakértelméről és az eredeti hálózat puszta méreteiről tesz tanúbizonyságot. Annak ellenére, hogy nem függnek össze, a szakértők szerint az emberek a biztonságos közlekedésre használták ezeket az alagutakat, figyelmen kívül hagyva mindazt a veszélyt, amivel szembesültek. A rendszer teljes egészében pedig raktárhelyiségek és ülések is találhatók.

21.. Meredith kő

Ezt a kőzetet 1872-ben találták meg Meredith városkában a Winnipesaukee-tó partján (New Hampshire, USA). A Meredith-kő egy kidolgozott kvarc. Soha nem volt semmiféle kvarc New Hampshire-ben, így a kő valahol máshonnan származik. A kőzet keletkezése és funkciója még ismeretlen.

20.. Az első kínai császár sírja.

 

Csin Si Huang-ti Kína első császára, amikor elhunyt, holttestét a Kínában valaha épült legfényűzőbb sírba temették; a túlvilágra gazdag sírmellék segítette át, ugyanis az ókori kínaiak is hittek abban, hogy minden olyan tárgyat, amit az elhunyt mellé temetnek, azt földi pályafutása befejezése után is használni fogja. A túlvilági utazásra, alattvalói agyagból készült másolatokat készítettek Kína első császárának tiszteletére. Az agyagsereget 1974-ben fedezték fel Hsziantól (Xian) 35 kilométerrel keletre kutat ásó parasztok. A leletet a modernkori régészet egyik legnagyobb szenzációjának tartják. Eddig összesen kétezer agyagkatonát tártak fel, de becslések szerint összesen nyolcezer terrakotta harcost rejt még a föld. A kutatók számára a legnagyobb talányt, magát a császár földi maradványait tartalmazó palota, azaz a központi sír jelenti. A sír megnyitása legfőképp azon múlik, hogy van-e, vagy lesz-e a közeljövőben olyan régészeti eljárás, amellyel károkozás nélkül fel tudják tárni Csin Si Huang-ti sírját.

19. A Sumer királylista.

 

A Sumer királylista sumer ékírásos irodalmi-történeti mű. Az úgynevezett I. íszíni dinasztia koráig, i. e. 1817-ig veszi számba az ország királyait és uralkodóházait. Összeállítói feltehetően több forrásból dolgoztak, a lista keletkezése az i. e. 22. és 21. század fordulójára tehető, s később kiegészítésére is sor került. A lista elkészítése mögött tetten érhető az i. e. 3. évezred végére jellemző ideológiai-politikai eszmerendszer, amelynek lényege, hogy Mezopotámiát politikailag egységes államként kezeli, ezért mindig egy-egy város dinasztiájának hegemóniáját tételezi fel. A királyokat özönvíz előttiekre és utániakra osztja, és ezzel egyesíti a mitikus és a történeti hagyományt. A lista szerint az özönvíz előtt 8 király uralkodott, mindegyik hihetetlenül hosszú ideig: Enmeluanna 43 200, Alalgar és Dumuzi 36 000, mások 28 800, 21 000, ill. 18 600 évig. A királyság az özönvíz után hol egy északi város (Kis, Aksak, Akkád), hol pedig egy déli (Uruk, Ur, Íszín) kezébe került, ezt egészíti ki néhány Sumeron és Akkádon kívüli hatalom (Avan, Hamazim, Mári). A III. uri dinasztia elején (i. e. 2100 körül) összeállított szöveg az uri királyok politikai igényét fejezi ki Mezopotámia egyesítésére. E listát később újabb uralkodókkal egészítették ki. A sumer királylista az i. e. 3. évezred közepétől ad megbízható támpontokat.

18.. Az Ulfberht-kard.

 

Az Ulfberht-kard és sok más hasonló viking kard megelőzte több szempontból a korát. Az elemi vas tiszta állapotban ezüstfehér színű, 1538 Celsius-fokon olvad. Kristályszerkezete, azaz atomjainak kapcsolódási struktúrája 900 Celsius-fokon megváltozik: vörösen izzik és átalakul térközepesből lapközepes kristályráccsá. Ekkor sokkal jobban alakítható, hajlítható, megmunkálható. Ahhoz, hogy a vasról eltűnjenek a szennyeződések, fel kell hevíteni az említett hőmérsékletre. Azonban abban a korban ez nem állhatott rendelkezésükre. A kardon található nyomok, technológiai jellemzők szerint azonban valahogyan mégis ez a helyzet. Az Ulfberht kardokon alig van szennyeződés. és háromszor akkora a széntartalma, mint más fémeknek abból a korból. Kevés ember van még ma is a Földön és kevés olyan berendezés, mellyel reprodukálni lehetne a kardot, ezért óriási rejtély, hogyan készült pontosan, és miért létezhetett-e egyáltalán abban a korban hasonló.

17.. A torinói lepel.

 

A torinói lepel 436 centiméter hosszú és 110 centiméter széles, átlagos vastagsága 0,34 milliméter, tömege 2450 gramm, a 2002-ben végzett vizsgálat alapján. Halszálka-mintás lenvászon szövet, amely egy olyan ember fényképészeti negatív képét hordozza, akit a feltételezések szerint a keresztre feszítéssel egyező módon kínoztak meg. A vásznat a torinói Szent János-katedrálisban őrzik. A negatív képben megjelenő alaknak világviszonylatban egyedülálló a megjelenése. A vásznon, a rajta látható alak frontális és dorzális képmásán kívül vérfoltoknak és víznyomoknak tartott elszíneződések, valamint égési sérülések is láthatók, ez utóbbiak a franciaországi Chambéry várkápolnájában 1532-ben pusztított tűzvész nyomai. A lepel heves viták tárgya tudósok, hívők, történészek és írók, de elsősorban a szindonológusok körében. Sokak szerint a textília akkor színeződhetett el, amikor Jézus feltámadt a sírjából. A kétkedők szerint ez az elmélet egy középkori hiedelem, ami egy eddig ismeretlen, meg nem értett folyamatot próbált magyarázni.

16.. Az Atacama-csontváz.

 

2003-ban a chilei Atacama-sivatagban a kutatók egy igen különös felfedezést tettek: a homok fogságából egy mindössze 15 centiméteres élőlény mumifikálódott maradványa került elő. Az Atának elnevezett élőlény mindössze 15 centiméter hosszú, s kezdetben úgy vélték, egy koraszülésből származó, esetleg elvetélt magzatról van szó. Azonban nemcsak a mérete hozta zavarba a kutatókat: egy sor fizikai deformitást észleltek a leleten, így eleinte azt sem tudták megállapítani, hogy Ata emberszerű főemlős-e vagy sem. Az embereknek 12, míg az emberszabású majmoknak például 13 pár bordájuk van, ezzel szemben a furcsa élőlénynek csupán tíz pár volt. A koponya kúp alakja arra enged következtetni, hogy a lény a turricephaly nevű betegségben szenvedett. A koponya elülső része is furcsa, deformált volt, arcának középső része és állkapcsa pedig alulfejlett. 2012 őszén a kutatóknak lehetőségük nyílt arra, hogy Atát röntgensugarakkal, illetve CT-vel is megvizsgálják, majd DNS-mintát vettek. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a mellkasi üreg belsejében még mindig elkülöníthető a szív és a tüdő. Az előzetes genetikai eredmények alapján a lény ember volt, azonban DNS-ének 9 százaléka nem felelt meg az emberi géneknek. Bár e két állítás ellentmondásnak tűnik, a szakemberek szerint valószínű, hogy a genom degradálódott. Meglepte a kutatókat, hogy Ata genetikailag nem magzat volt. Fogainak és csontjainak fejlettségéből arra lehetett következtetni, hogy egy 6-8 éves gyermek szerveit vizsgálják. A tesztek azonban a mai napig sem adtak választ arra, hogy egy minimum hatéves gyermek miként lehet akkora, mint egy 16 hetes magzat.

15.. A londoni kalapács.

 

Elsőként: ez a London nem az a London. Ez a London egy texasi(U.S.A.) helység. Max Hahn és felesége 1936-ban, vagy más verzió szerint '38-ban sétálgattak azon a tájon a Red Creek környékén, mikor egy furcsa követ találtak, melyből egy fadarab állt ki. Érdekesnek vélték és megtartották. Fiuk - George - 1946-ban feltörte a kőzetet, mert kíváncsi volt, hogy mégis miféle fát rejt a belseje. Egy kalapácsféle szerszám bukkant elő. Ő is érdekesnek vélte, mint szülei, de nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget, mígnem 1984-ben Carl Baugh megvásárolta a családtól a leletet. Furcsának vélte a fémre emlékeztető fejet, mely mégis eltért az acéltól. Vizsgálatoknak vetették alá a fát és a kőzetet és kiderült, hogy a kalapács a Kréta idejéből való... Tehát minimum 15 millió éves. A kalapács fejének az anyagtartalmát két intézetben is megvizsgálták. A vizsgálatok után kiderült, hogy a fej 96.6%-ban vasból, 2,6% klórból és 0,74%-ban kénből áll, azaz készítői majdhogynem tiszta vasat állítottak elő. Egyéb adalékanyagokat és szennyeződéseket nem találtak benne. A röntgenes vizsgálatok során megállapították, hogy a fej anyagszerkezetében nincsenek zárványok és egyéb szabálytalanságok, ami azt jelenti, hogy a vasat először kilágyították majd megedzették. A kalapács nyele az idők folyamán megkövesedett, belsejének egyes részei pedig porózus szénné váltak

14.. A kódexóriás.

 

A kódexóriás (codex gigas) a legnagyobb méretű fennmaradt európai középkori kézirat, a 13. században írta egy bencés szerzetes, Csehországban. A kódex lapjainak oldalhossza mintegy 89,5 centiméter, oldalszélessége 49 centiméter, a könyv 624 oldalas, ~22 cm vastag és 75 kilót nyom. Mintegy 40 évig készülhetett, s a pergamenhez 160 szamár bőrét használták fel. A sátán Bibliája elnevezést a kódex a gonoszt ábrázoló illusztrációnak köszönheti. A kódex 1594-ben került Prágába, II. Rudolf német-római császár és cseh király gyűjteményébe. A harmincéves háború végén, 1648-ban hadizsákmányként Svédországba vitték. Egy évvel később, 1649-ben a stockholmi Svéd Királyi Könyvtár gyűjteményébe került, ahol mind a mai napig őrzik.

13.. A dogú.

 

A dogú, egyfajta sajátságos kő vagy agyagfigura az őskori Japánból, a Dzsómon-korból. A kezdeti korban még ritkán találtak figurákat, ám a középső Dzsómon-korszaktól kezdve elnyerik végleges formájukat, és elterjednek egészen a Jajoi-korig, amikor eddig még tisztázatlan körülmények miatt eltűnnek. Helyileg Kelet-Japánban találták a legtöbb szobrot, de Kjúsútól az északi Aomorig is kerültek elő dogúk. A mai Japánban mintegy 15 000 dogú található. Általában agyagból készítették őket, és 3-40 cm magas voltak. Nagyon kevés szobor került elő épen, gyakran láthatóak rajtuk, hogy szándékosan törték el őket, talán valamiféle rítus vagy szokás miatt. Egyik legjellegzetesebb alakja a Sakóki-dogú, a dülledt szemű típusú figura. A Japán őstörténetére vonatkozó mai ismereteink alapján nem tudjuk megmagyarázni, hogy miért is haltak ki a Jajoi-korszak kezdetével ezek a szobrok, és egészen a Kofun-kor közepéig, a haniva szobrok megjelenéséig miért is hiányoznak az emberalakos ábrázolások a dogúk eltűnése után.

12.. A Voynich-kézirat.

 

A Voynich-kézirat ismeretlen írásjelekkel, ismeretlen nyelven írt könyv, melynek eredetét mind a mai napig nem sikerült megfejteni. Nevét egykori tulajdonosáról, Wilfrid Michael Voynich amerikai könyvkereskedőről kapta, akihez 1912-ben került. A korábbi becslések szerint 1450 és 1520 között íródhatott. A mű 234 darab 15 cm széles és 23 cm magas velumlapból áll, amelyből negyvenkét lap hiányzik az oldalszámozás szerint. Valószínűsíthető, hogy már 1912-ben, Voynichhoz kerülésekor sem volt teljes. A szöveg megírásához és az ábrák körvonalazásához valószínűleg lúdtollat használtak. A rajzok korabeli ásványi és növényi anyagokkal színezettek és gyakran elnagyoltak. A rajzok alapján ez a mű a korabeli tudományok és filozófiák szubjektív összefüggéseinek leképeződésének, illetve más sajátságos tudománytalan elméletek megörökítésének is tűnhet. Dokumentált története alatt sokszor foglalkoztak vele amatőr és hivatásos kódfejtők, többek között a brit és az amerikai haditengerészettől, de senkinek nem sikerült még csak részben sem megfejtenie.

11.. A rongorongo.

 

A rongorongo vagy ko hau rongo rongo a Húsvét-szigeten megtalált fatáblákra vésett jelek rendszere, nagy valószínűséggel, de nem bizonyítottan írásrendszer. Mindösszesen 26 ilyen szöveg maradt fel. A szövegeket olyan fatáblákra jegyezték fel eredetileg, amelyek gyorsan elkorhadtak. Maga az írás karcolással (sokszor cápafog volt az íróeszköz) történt, és inverz busztrofedon irányban haladt (ami azt jelenti, hogy az oldal aljáról indult, először balról jobbra, a következő sorban jobbról balra, és így tovább). Minden második sor fejjel lefelé olvasandó. Az írás olvasata egyelőre rejtély. Noha a szigetlakók szívesen mesélték el a táblákra lejegyzett történeteket, nem olvastak, csupán a jelek emlékeztették őket az ősi történetekre. A különböző szigetlakók különböző módon interpretálták a táblákat, sőt ugyanazon bennszülött is néhány napos különbséggel más-más módon adta elő azokat.

10.. Nan Madol romváros.

 

Nan Madol, Mikronézia különleges, elhagyatott romvárosa. Mesterséges szigetekből és csatornákból álló érdekes labirintus. Egy zátonyra építették 1000 évvel ezelőtt a Pohnpei-szigetnél. 80 hektáros területen fekszik és 92 mesterséges szigetből áll. A hajózható csatornái olyan szélesek, mint egy négysávos úttest, szélük sekély. A mesterséges szigetek többsége a 13. és 17. század között épült. Mindegyik sziget másra szolgált. Némelyiken laktak, más szigetek például kenukészítésre vagy szertartásos táncokra voltak fenntartva. Mindegyiket különböző formájúra és méretűre építették, nincs két egyforma sziget. Nan Madol épületeinek megépítéséhez több ezer faragatlan oszlopot kellett ideszállítani. Van egy olyan alapkő, aminek a súlyát 50 tonnára becsülik. Nem lehet tudni, hogyan szállították ide a hatalmas kőtömböket, mert egy egyszerű tutaj nem bírná el ezeket, a legközelebbi bazaltlelőhely pedig több kilométerre található.

9.. A Kimbaja-leletek.

 

A leleteket számos aranytárgy alkotja, amelyet a dél-amerikai Kolumbia területén tártak fel. Ezek a tárgyak a kimbaja-kultúra idejéből származnak, amely kb. a Kr. e. 6. századtól a Kr. u. 10. századig állt fenn, a mai Medellíntől délre. A leletek egyik legismertebb darabja a sokak által repülőgépnek nevezett darab. À tárgy a bogotái Arany Múzeumban (El Museo del Oro) található. Kb. 5 cm hosszú és egykor láncon hordták nyakéknek. Eredetét 500 és 800 közti korra nyilvánították.

8.. A római dodekaéder.

 

A régészek már Európa szerte több tucat példányt fedeztek fel az alábbi képen látható, 2–4. századi Rómából származó apró (4-11 cm átmérőjű) dodekaéder alakú tárgyakból. Bár a számos lelet miatt úgy tűnik, hogy egy széles körben elterjedt tárgyról van szó, egyetlen írott forrás sem maradt fönn, amely segítségül szolgálhat a kis dodekaéderek funkcióját illetően. Egyes elképzelések szerint gyertya- vagy virágtartóként használták őket, mások szerint társasjátékokhoz használt dobókockáról van szó. Felmerült, hogy valamiféle mérőeszközzel van dolgunk, és az is, hogy egyszerű, funkció nélküli dísztárgyak lehettek egykor.

7.. Sacsayhuaman erőd Peruban.

 

Az inka várat állítólag harmincezer munkás hetven év alatt építette fel, de egy krónikás sem ad kielégítő magyarázatot arra, hogy milyen módszerrel, milyen technológiával emelték helyükre az irdatlan tömegű köveket. Az építmény gigantikus méretű, ez volt a valaha emelt legnagyobb inka épületkomplexum. Elég csak azt megemlíteni, hogy háromszoros bástyasorának csupán egyetlen sarokköve eléri a nyolc méteres magasságot és az öt méteres szélességet. A helyenként teraszosan elhelyezett falakat átlagosan 50 tonnás tömbök alkotják, de találunk köztük sokkal nagyobb példányokat is. Egyes sarokkövek tömege eléri a 360 tonnát.

6.. Piri Reis térképe.

 

1929-ben az egykori oszmán birodalom uralkodóinak székhelyeként ismert isztambuli Topkapi palota rekonstrukciójakor felettébb érdekes dokumentumra bukkantak a kutatók. Egy preparált gazellabőrre rajzolt térképet tartottak kezükben, ami valószínűleg egy eredetileg több részből álló világtérkép darabja volt. A széljegyzetekkel és színes illusztrációkkal tarkított kartográf alkotás muzulmán időszámítás szerint 919-ben (i. sz. 1513) készült Piri Reis (eredeti nevén Muhiddin Piri) keze által, aki a török flotta egyik beglerbégje (admirálisa) volt. A térkép, amelynek egyes részletei meghökkentően precízek, az egyik legrégebbi ábrázolása az amerikai kontinensnek és az atlanti térségnek. Előkerülésekor a szakemberek azzal szembesültek, hogy olyan területeket is ábrázol, amelyekről Piri Reis 1513-ban vagy azért nem tudhatott, mert a korabeli leírások még nem adtak hírt azokról, vagy azért, mert a róluk szóló információk ilyen-olyan okokból nem kerülhettek a birtokába.

5.. A moa óriásmadár maradványa.

 

1986-ban találták meg ezt a hatalmas karmokban végződő maradványt Új-Zéland egyik barlangjának mélyén. A frissnek hitt maradvány egy rég kihalt óriásmadár, a moa jó állapotban fennmaradt maradványa volt. A moafélék vagy moák (Dinornithidae) egykor Új-Zéland szigetein élt, hatalmasra nőtt röpképtelen madarak voltak. A moákat Richard Owen fedezte fel az európai tudomány számára 1839-ben. Azóta is csak töredékes csontjaik alapján ismerjük őket: közülük a „legkisebbek” 1 méter magasak és 18 kg tömegűek voltak, a legnagyobbak magassága pedig elérte a 3 métert, tömegük pedig a 230 kg-ot.

4.. A Longyou-barlangok.

 

A Longyou-barlangok egy ókori barlangrendszer, amelyet a kínaiak az „ókori birodalom kilencedik csodájának” tartanak. Közel egymillió köbméter követ kellett hozzá kitermelni, ami még a jelenlegi fejlettségi szinten is egy bravúr, nemhogy akkor. Módszerük pedig csak a vésés lehetett, mert a barlangok falain jellegzetes nyomokat hagyott. Ezeket a tudósok szimbolisztikus jelentőségűnek tartanak, mivel hasonlítanak azokra a feltárt kerámiák mintáira, amelyek Kr.e. 500-800-ból származnak. A barlangokban látható kőfaragványok és pillérek ma turistalátványosságok. De ami meglepő: bár Kínában vannak a legnagyobb barlangok, amelyeket az ember teremtett, nem pedig a természet, nem említik őket, és nem tartoznak semmilyen koronába. Ki és miért hozták létre őket? Hol az eltűnt a hatalmas kőmennyiség? És ha a célja a bányászat volt, miért hasonlítanak a barlangok a templomhoz?

3.. A bolíviai Napkapu.

 

Tiahuanaco egykori lakói, a tiwanakuk építették, akik időszámításunk előtt 300 és 1000 között éltek, és később elvándoroltak Chile és Peru területére. Kalasasaya északnyugati sarkában áll a hatalmas, egyetlen (mára kettétört), szürkészöld andezittömbből faragott 3,75 méter széles, 3 méter magas és 45 centiméter, vastag Napkapu, amit európai kutatók fedeztek fel a XIX. század közepén. Keleti homlokzatán, a kapunyílás fölé vésett úgynevezett naptárfríz a sugaras fejű Virakocsa napistent – a világ teremtőjét, minden ember ősapját – ábrázolja. A domborművön látható szigorú isten éppen leparancsolja a tüzet a mennyből. Kezeiben két, sasfejben végződő botot tart, nyakékét pumafejek díszítik. Alakját lapos, reliefszerű mező öleli körül, Virakocsa felé forduló sematikus mintákkal. A domborművön Virakocsa fejét koronázó sugarakon 12 arc formálódik ki, és az istenalakot körülvevő 3×8-as elrendezésű, geometrikus mintában 30 további futó, vagy térdeplő figura látható. Néhány tudós úgy véli, hogy naptári funkciója van – a 12 hónapot és a hónapok 30 napját jeleníti meg.

2.. Ħal Saflieni föld alatti sírtemplom.

 

A Ħal Saflieni-i hipogeum i. e. 3300 és i. e. 2500 között épült föld alatti sírtemplom Paola település közelében, Máltán. A Ħal Saflieni-i sírbolt a máltai megalitikus templomok civilizációjának legeredetibb és legrejtélyesebb építménye, amely az élők és holtak világát egyesítette a termékenység istennőjének fennhatósága alatt. A mészkősziklába vágott, föld alatti építmény három szintes, bonyolult szerkezetű labirintus; több mint húsz teremből álló barlangrendszerét, az ősi szigetlakók kő- és csonteszközökkel alakították ki. A hipogeum kultikus- és temetkezőhely volt; kollektív sírokat rejtő helyiségeiben 6-7000 ember földi maradványait helyezték el.

1.. Derinkuyu, a földalatti szellemváros.

 

1963-ban egy Derinkuyu-i lakos (Kappadókia tartomány, Anatólia közepén, Törökországban) egy falat bontott le otthonában és meghökkenve fedezett fel a fal mögött egy titokzatos szobát; ebből a szobából egy másikba lépett, innen még egy másikba és még egy másikba és így haladt előre. Így fedezte fel véletlenül a titokzatos földalatti várost Derinkuyu-ban, amelynek az első emeletét Kr.e.1400 körül a hettiták áshatták. A régészek lehatoltak 40 métert, de feltételezik, hogy a mélysége eléri a 85 métert is. Jelenleg 20 szintet fedeztek fel. Csak az első 8 alsó szintet lehet látogatni; a többi félig meddig összeomlott vagy még a régészek és az antropológusok dolgoznak bennük.