2021. július 31., szombat

Brüsszel 1908 - ban.

Brüsszel városa Belgium, valamint Flandria fővárosa, az EU és a NATO székhelye. Brüsszel város egyben a Brüsszel fővárosi régió közepén található önkormányzat, amely magában foglalja a település történelmi központját. A „Brüsszel város” megnevezést elsősorban az önkormányzat, a régió és a tágabb értelemben vett „Brüsszel” közötti félreértések elkerülése végett használják. A várost nem szabad összekeverni a Brüsszel fővárosi régióval, amely Belgium három önálló régiója közül az egyik, és amelynek Brüsszel város csak egy része. 

A belga alkotmány 194. bekezdése értelmében Brüsszel városa Belgium fővárosa és a szövetségi kormány székhelye. Ezért szokásos azt a megkülönböztetést tenni, hogy a de jure főváros az Brüsszel városa, de facto azonban a fővárosi funkciókat, illetve a nemzetközi intézmények székhelyi szerepét az egész fővárosi régió együtt látja el. 

Brüsszel város és Brüsszel régió helyzete némileg hasonlít a City of London és Nagy-London viszonyához. A brüsszeli városmag terjeszkedését azonban később fagyasztották be, mint a londoni City-t, ezért a történelmi városmag mellett ma Brüsszel város közigazgatási részei lettek Laken, Neder-Over-Heembeek és Haren települések, illetve az Avenue Louise környéke és a Bois de la Cambre-Ter Kamerenbos erdő is.

A köznyelv általában a „Brüsszel” szó jelentésébe beleérti a többi 19 önkormányzatot is, amelyek együttesen alkotják a Brüsszel fővárosi régiót, sőt a Brüsszel megnevezésbe időnként beleértik még a fővárosi régión kívül eső, flandriai peremtelepülések egy részét is, ahonnan a lakosok nagy többsége Brüsszelbe ingázik (mint például Zaventem, Wezembeek-Oppem, Machelen).

Vintage: Történelmi fekete -fehér fotók Brüsszelből 1908 -ban

Forrás: vintagenewsdaily, wikipédia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

San Francisco kínai negyede a 19. század végén.

Az Amerikai Egyesült Államok legrégebbi kínai negyede San Franciscóban jött létre az 1840-es években. A XIX. századi kínai bevándorlók számá...