Az 1966-os firenzei árvíz során mintegy 35 ember vesztette életét, és a „reneszánsz bölcsőjének” nevezett városban az áradás hatalmas károkat okozott a műkincsekben (épületekben, szobrokban, festményekben, könyvekben). Úgy tartják, ez volt Firenze történetének legnagyobb árvize 1557 óta. A műkincsek nagy részét olasz és nemzetközi segítséggel sikerült megmenteni és restaurálni. Ennek során új restaurálási eljárásokat is kifejlesztettek, de a helyreállító munka még ma is tart.
Az Arno Toszkána legnagyobb folyója a maga 240 kilométeres hosszával. A Falterona-hegynél ered és a Ligur-tengerbe ömlik. Csupán egy 32 kilométeres szakaszát használják hajózásra. A folyó áradásai tavasszal és ősszel következnek be, amikor az Appenninekben nagy esőzések vannak. Az 1966-os árvíz nagyságát és a nagy károkat egyrészt a hegység domborzata, másrészt a város kialakítása okozta. Az olyan utcák, mint a via Calzaiuoli, természetes csatornaként szolgáltak a víz számára, amikben nagy sebességgel tudott haladni. Az Arno hídjai ugyanakkor gátolták az áradást, és a vizet az ártérbe irányították.
Az árvíz 1966 novemberében következett be. 3-án hajnalban kezdődött, amikor hosszan tartó esőzések után a valdarnói gátak másodpercenként több mint 2000 köbméter vizet engedtek át Firenze felé. Elsőként a Santa Croce és a San Frediano körüli területek pincéi kerültek víz alá, a rendőrség pedig folyamatos segélykéréseket kapott a város körüli falvak lakosaitól. Ezen a napon halt meg az árvíz első áldozata, egy 52 éves munkás.
November 4-én hajnalban mérnökök úgy döntöttek, hogy – mivel féltek, hogy összeomlik – megnyitják a valdarnói gátat, ezzel egy 60 kilométeres sebességgel Firenze külvárosai zúduló víztömeget engedtek útjára. 7 óra után nem sokkal az érintett területeken kikapcsolták az áram-, víz- és gázszolgáltatást. 8 órakor laktanyák kerültek víz alá. 9 órakor leálltak a kórházi generátorok. A Firenzébe vezető utakat földcsuszamlások zárták el, míg a város szűk utcáiban a víz egyre gyorsabban mozgott és egyre magasabbra ért.
9 óra 45 perckor már víz alatt állt a Dóm tér. Megrongálódtak a fűtőolajtartályok, így olajos szennyeződéssel lett tele a víz, ami még nagyobb kárt okozott, főként a műkincsekben. A várost két részre osztotta az áradás, és a hatóságok nem tudták elérni a Piazzale Michelangelón túli lakosokat. Amikor a legmagasabban állt a víz, a Santa Croce körüli területen 6,7 méteres magasságot mértek. 20 óra tájban a víz elkezdett apadni.
Az áradásnak nagy hatása volt Firenzére. A városnak sem a vezetői, sem a lakosai nem voltak felkészülve az árvízre és a hatalmas pusztításra, amit okozott. Gyakorlatilag nem történtek azonnali intézkedések, mivel Firenzében ritkák az árvizek. A lakosok 90%-a nem is volt tudatában a fenyegető veszélynek, nyugodtan aludtak november 4-én hajnalban. A lakosság arra készült, hogy aznap szokás szerint megünnepelje Olaszország első világháborús győzelmét Ausztria felett. Az ünnepnap miatt az üzletek dolgozói szabadnapot kaptak, és jó részük elhagyta a várost. Az így bezárt épületekből alig lehetett kimenteni a benti értékeket, kivéve az ékszerüzletek esetében, ahol az éjjeli őrök időben értesítették a tulajdonosokat. Az áradás miatt 5000 család vált hajléktalanná, 6000 üzlet megrongálódott. Körülbelül 600 000 tonna sár, kőtörmelék és szennyvíz semmisítette, vagy rongálta meg súlyosan Firenze műkincseit. Úgy számítják, körülbelül 3-4 millió darab könyv és kézirat sérült meg, és 14 000 darab egyéb mozgatható műtárgy. Ezeken kívül nem mozdítható alkotások (például freskók, épületek) is súlyos károkat szenvedtek.
A halálos áldozatok számáról eltérő számadatok láttak napvilágot, optimista számítások szerint 34-en, a pesszimisták szerint körülbelül 200-an haltak meg. Ez utóbbi számot hivatalosan nem tartják reálisnak, mert az áradás során az üzletekből kiszabadult és a víz felszínén úszó próbababákat is halottaknak nézhették.
Forrás: wikipédia, vintage everyday
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése